Hogyan kerül a szennyeződés a vízbe?

 
(Nem feltétlenül vannak a vízben az összes szennyeződések)

Kedves Olvasó!

Az itt közzétettek nem újkeletűek, a tiszta víz gyógyereje már az ősi időktől ismert, napjainkra azonban feledésbe merült.

 Közhelynek számít immár, hogy környezetünk elszennyezett: a levegő, a víz és a föld. Ezért a természet által desztillált víz: az esővíz sem teljesen tiszta már.

 A fönti képek az ipari szennyeződések útját mutatják a gyárakból egészen a vízcsapig.

A magas hegyekben élők tiszta gleccservizet, tiszta forrásvizet vagy tiszta hólevet isznak és egészségesek, hosszú életűek.

Egy felnőtt ember szervezetének kb. 2/3-át víz alkotja.  A víz tehát lényegi összetevőnk. Pasteur azt találta kutatásai során, hogy a betegségek kb. 90 százalékának az oka a víz, amit megiszunk.

Ha egy vízkúrát végzünk a desztillált víz a szervezetbe bekerülve azonnal elkezdi a takarítást  és a kiválasztó szervek felé hajt minden, a szervezetre káros anyagot.

A növények maguk is desztillálják a vizet, hiszen a zöldségek, gyümölcsök kb. 70-80-90 százaléka desztillált víz. A különbség köztük és köztünk ebben a tekintetben az, hogy ők fel tudják venni a vízben oldott szervetlen alkotórészeket, anyagokat a vízből, az ember pedig nem. Az ásványi anyagokat a táplálkozással, a sok nyers vagy kíméletesen párolt növények elfogyasztásával, gabonákkal, csírákkal  tudjuk biztosítani szervezetünk számára.

Testünk az ásványokat csak szerves formájukban tudja hasznosítani. Szervezetünk olyan ásványokat tud jól felhasználni, amelyek a növényvilág közvetítésével már szervesültek.

Mit érdemes tehát inni? Tiszta vizet! Mi a tiszta víz? H2O.

A desztillált vízben hatékony, gyors és egyszerű módszerünkre találunk, mely megelőz és karbantart. „Tisztaság a legfőbb jó!” – ez egy Mazdaznan alapgondolat. A tiszta víz intenzíven tisztítja szervezetünket, miáltal az öngyógyító mechanizmusok egyre inkább kifejthetik hatásukat. Tehát nem maga a víz gyógyít, hanem a víz hatása által felszabaduló önerők, öngyógyító energiák.

A desztilláltvíz-kúrával a tisztulás – s ezáltal a gyógyulás - annyira intenzív lehet, hogy a gyors kiválasztás tüneteket okozhat. Minél szennyezettebb a szervezet, annál több a tisztítani való. Ezért tehát mindenki maga döntse el, hogy milyen mennyiséggel kezdi szervezetének a tiszta vízhez, a desztillált vízhez való hozzászoktatását, mielőtt a füzetben leírt kúrát elkezdi.

A legkíméletesebb, legfokozatosabb mód a napi 1 dl-rel fokozatosan növekvő mennyiség magunkhoz vétele. Ez azt jelenti, hogy az első nap 1 dl-t iszunk meg, a 2. nap 2 dl-t és így tovább.

Minél tisztábban, egyszerűbben táplálkozunk, annál könnyebb és eredményesebb kúránk lesz.

A vízkúra ideje mindig egyénre szabott. Jó, ha kérjük egy képzett természetgyógyász felügyeletét, ha hagyományos étrenden élünk és még káros szokásaink is vannak, s betegségekkel küzdünk. Ha a kúrának vége van, térjünk vissza a szokásos életmódunkhoz. Készítsünk a desztillált vízböl finom teákat, leveseket, pároljuk vele ételünket, higítsuk vele a zöldség- és gyümölcsleveket. Mindennek sokkal intenzívebb, jobb íze lesz, mert mindennek a valódi íze érvényesül. Emellett ihatjuk vizünket úgy, ahogy jól esik; a kúra mennyiségi elöírásait már nem kell betartani.

Vesebántalomban szenvedők konzultáljanak orvosukkal.

Az itt található információk tájékoztató jellegüek, mindenki önmaga felelös önmagáért, a szerzö és kiadó semmilyen felelösséget nem vállal.


http://www.desztillaltviz.hu - E-mail: info@desztillaltviz.hu
© Mazdaznan Munkaközösség
2120 - Dunakeszi, Kisfaludy u. 38. Tel: 06-70-206-9193